Móric, Tamás2020. szeptember 22., kedd
Tudomány

A Hajabusza-2 űrszondának már csak a hazaút van hátra

National Geographic Magyarország

A japán űrszonda a „rizsgolyónak” becézett Ryugu kisbolygó körül kering 2018 nyara óta, két alkalommal mintát is vett annak felszínéről, és leszállóegységeket is lebocsátott rá.

Forrás: JAXA

A szonda négy leszállóegységet vitt magával, ezzel az első olyan űrjármű lett, amely egy kisbolygó felszínén landolni tudott. A leszállóegységei közül az utolsó, a két részből álló Minerva-II2 szeptember 28-án, 20 km magasságból indulva lassú megközelítéssel 1 km magasságig ereszkedett, ahol a rover különvált a hordozóegységétől, és folytatta útját a Ryugu felszínére. A leszállásra október 8-án kerül sor, a mérési és megfigyelési adatok szerint, amelyeket a keringő Hajabusza-2 továbbít a JAXA japán űrügynökség irányító központjának, a rover további ereszkedése a tervek szerint halad.

A Hajabusza-2 az ereszkedő rovert kb. 8 km magasságból követi a keringésével, és folyamatosan méri annak helyzetét. Maga a rover egy apró, 15 x 16 centis nyolcszöghasáb alakú eszköz, és a 2018 szeptemberben sikeresen landolt elődjéhez hasonlóan kis ugrásokkal tud a felszínen haladni majd. Műszerei két kamera, gyorsulásmérő és hőmérő, a kamerák működését egy látható és egy ultraibolya tartományú LED világítása segíti majd. A kamerák feladata a Ryugu felszíne feletti apró porszemcsék észlelése lesz.

A rover ereszkedés közben készült fotója, amelyet az űrszonda nagy látószögű navigációs kamerája rögzített

Forrás: JAXA, Chiba Institute of Technology & collaborators

A leszállóegységet japán egyetemek közös munkával építették, és a fő feladata az, hogy a kis tömegű és kis gravitációjú égitest körüli navigációt teszteljék vele, illetve a mozgását, útját mérve a Ryugu gravitációját igyekeznek majd minél pontosabban meghatározni.

Az űrszonda legfontosabb feladata a mintavételezés volt, s ezt teljes siker koronázta, a mintákat a szonda megfelelő kapszulában tárolja a hazatérésig. A mostani mérések és a rover landolása igazából már csak hab lesz a tortán, függetlenül ennek sikerétől, a Hajabusza-2 hatalmas feladatot teljesített.

A szonda 2019 decemberében elindul vissza a Földre, és egy évvel később. 2020 decemberében repül majd el bolygónk közelében, e manőver során a begyűjtött mintát tartalmazó kapszulát a Föld légkörébe irányítja. A kapszula a légkörön áthaladva landol majd az első, egy kisbolygó felszínéről gyűjtött mintával.

Hozzászólások

Különleges fényjelenség egy üstökösön

Különleges fényjelenség egy üstökösön

Az égitesten a fényjelenség egészen máshogy alakul ki, mint a Földön.

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak részvételével fedezték fel magyar tudósok, hogy a növényekben a tél közeledte beindít egy speciális hőmérséklet-érzékelési mechanizmust.

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai.

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni.

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Múlt héten komoly rengéssorozat rázta meg a régiót, a jelenséget kutatók idézték elő.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket