Jusztina, Kozma, Damján2020. szeptember 26., szombat
Tudomány

Csillagközi égitestekkel lehet tele a Naprendszer

2019.10.30.NG
National Geographic Magyarország

Egy új kutatás szerint a 2I/Borisovhoz és az ‘Oumuamuához hasonló égitestek gyakoriak lehetnek.

Kép: NASA, ESA, and D. Jewitt (UCLA)

A 2017-ben felfedezett ‘Oumuamua után, 2019 augusztusában azonosított 2I/Borisov a második ismert csillagközi objektum a Naprendszerben. Az égitest sokban hasonlít a Naprendszer üstököseire: néhány kilométer széles, szén-monoxid-gázt, vízpárát és port bocsát ki magából.

Szakértők egy csoportja a héten ismertette az újabb objektum elemzésének eredményeit – írja a Science Magazine. A kutatók arra jutottak, hogy minden pillanatban több mint egy tucat az ‘Oumuamuához hasonló vagy annál nagyobb méretű idegen égitest haladhat át rendszerünkön.

Bryce Bolin, a Kaliforniai Műszaki Egyetem munkatársa és a tanulmány vezető szerzője szerint teleszkópjaink egyelőre nem elég kifinomultak az összes ilyen objektum észleléséhez, a jövőben azonban több égitestet is megtalálhatunk. Bolinék átfogó vizsgálatában 26 intézmény 43 csillagásza, illetve 10 obszervatórium vett részt.

A csapat szerint a 2I/Borisov magja 2-3 kilométer átmérőjű lehet, tehát az előzetesen becsült 10 kilométernél jóval kisebb, az ‘Oumuamuánál viszont nagyobb. Az objektum egyre közeledik, december 7-én lesz a legközelebb a Naphoz, így a kutatók még rengeteg adatot gyűjthetnek róla.

A friss tanulmány alapján az üstökös szürke, és szén-monoxidot, illetve vizet bocsát ki magából. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az objektum a Naprendszer üstököseire hasonlít.

Hozzászólások

Lehet élet a Mars mélyén?

Lehet élet a Mars mélyén?

A kutatók többsége ma úgy gondolja, hogy a vörös bolygó felszínén túl barátságtalanok a körülmények az élet számára, az azonban elképzelhető, hogy a mélyben bizonyos létformák fennmaradhatnak.

Neandervölgyi DNS-re bukkantak egy ősi fogban

Neandervölgyi DNS-re bukkantak egy ősi fogban

Egy neandervölgyi zápfog több tízezer éven át várt a felfedezésre a mai Lengyelország területén található Stajnia-barlangban.

Klímaanomália növelhette a világháborús veszteségeket

Klímaanomália növelhette a világháborús veszteségeket

A szakértők olyan különös éghajlati jelenséget azonosítottak, amely nemcsak az első világháborús, hanem a spanyolnáthához köthető halálozást is növelhette.

Újabb bizonyíték a Hold keletkezésének elméletére

Újabb bizonyíték a Hold keletkezésének elméletére

A leginkább elfogadott hipotézis alapján több mint 4 milliárd évvel ezelőtt egy Mars nagyságú bolygó csapódott a Földnek, így jött létre a Hold.

Íme az első magyarországi dinoszaurusztojás

Íme az első magyarországi dinoszaurusztojás

Két magyar kutatócsoport munkájának együttes eredményeként nemcsak egy ritka fosszíliával lettünk gazdagabbak, de a madárszerű dinoszauruszok európai elterjedéséről alkotott kép is megváltozhat.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket