Adél, Valér2020. január 29., szerda
Tudomány

Kiválasztották OSIRIS-REx leszállóhelyét

National Geographic Magyarország

A Bennu kisbolygó körül keringő szonda 2020-ban a felszínre ereszkedik, hogy mintát vegyen, amit hazaszállít a Földre.

Forrás: NASA

A szonda leszállási helyszínének kiválasztása nagy elővigyázatosságot igénylő feladat, ugyanis kevés olyan pont van az 550 méter átmérőjű kisbolygón, ahol elég biztonságos a felszín a leereszkedéshez. Az elmúlt hónapok során az eközben alaposan végigfotózott és felmért felszín négy lehetséges pontja közt kellett döntenie az irányító csapatnak, ezek a Sandpiper (sárszalonka), Osprey (halászsas), Kingfisher (jégmadár) és Nightingale (fülemüle) nevet kapták. Azért madárnevekkel jelölték ezeket, mert maga a kisbolygó névadója, Bennu az egyiptomi mitológiában gémként ábrázolt istenség volt.

A négy terület elhelyezkedése a kisbolygón, illetve a helyszínek részletesebb felvételeken is láthatóak.
Forrás: NASA

A helyszínekről a szonda közeli keringései során nagy felbontással is készültek fotók, s ezek alapján választották ki a legmegfelelőbbet, a Fülemülét, számolt be róla a NASA.
A Bennu északi féltekéjén egy 140 méter átmérőjű kráterben foglal helyet e pont, s eléggé északon van ahhoz, hogy itt az alacsonyabb hőmérséklet miatt eredetibb állapotában maradhatott fenn a kisbolygó anyaga is.
Az eredeti tervek szerint 50 méter átmérőjű sima területre lett volna szükség a szonda leszállásához, azonban a kisbolygó felszínén oly sok a szikla, s oly tagolt a felszín, hogy ilyen méretű sík területet nem találtak. A Fülemüle esetében a megfelelő sík régió mindössze 16 méter átmérőjű, ám mégis ez a helyszín tűnt optimálisnak az összes szükséges szempontot figyelembe véve. A leszállás során a szondának igen óvatosan kell majd manővereznie.


Másodlagos „pót” helyszínnek a Halászsast választották, arra az esetre, ha a Fülemüle helyszínen valamilyen oknál fogva nem sikerülne a mintagyűjtés. A szonda képes többször leszállni, de nem tud mintát venni akkor, ha a felszín felkavarodik. Erre akkor kerülhet sor, ha a leszállási manőver közben valami olyan akadályt lát a felszínen a szonda automatikus irányítórendszere, ami miatt újra fel kell emelkedni, ilyenkor az emelkedéshez használt hajtómű fúvókái alaposan átmozgatják a felszínt. Ha tehát a Fülemüle ilyen okból nem használható, akkor a Halászsas lesz a mintavételezés helye.

A biztonság kedvéért e két helyszín felett januártól tavaszig még néhányszor átrepül majd a szonda, aztán néhány próbaleszállási manőverre kerül majd sor (amelyek során természetesen nem érinti a felszínt, ezekkel csak magát a manővert ellenőrzik), és végül 2020 augusztusában kerül sor az éles mintavételezésre.
A szonda 2021-ben hagyja el a Bennu közelségét, és 2023 szeptemberében érkezik majd haza a begyűjtött mintaanyaggal.

Hozzászólások

Újabb rekordot döntött a NASA űrszondája

Újabb rekordot döntött a NASA űrszondája

Január 29-én negyedik alkalommal közelítette meg a Napot a Parker Solar Probe.

A fából épült házak fontos szénraktárak lehetnek

A fából épült házak fontos szénraktárak lehetnek

Egy új kutatás szerint, ha a vasbeton helyét átvehetné a fa az építőiparban, annak pozitív hatásai lennének a klímára.

A leggyakoribb daganatos betegség Nagy-Britanniában

A leggyakoribb daganatos betegség Nagy-Britanniában

A prosztatarák lett a leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség Nagy-Britanniában, először előzte meg a mellrákos esetek számát.

Balesetveszély az űrben

Balesetveszély az űrben

Az esetleges ütközés a Földre nem, de a többi űreszközre veszélyt jelenthet.

Február elején indulhat az új napszonda

Február elején indulhat az új napszonda

Az elsődlegesen európai, de a NASA-val közös küldetést a tervek szerint február 8-án indítják útnak.

National Geographic 2020. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

8 940 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket