Herman, János2020. április 07., kedd
Tudomány

Fejpánt szerű taréj díszítette az őselefántot

2020.01.24.NG
National Geographic Magyarország

Nagyjából 800 ezer évvel ezelőtt a Palaeoloxodon őselefántok Afrikát elhagyva Eurázsiát is meghódították.

Kép: Hsu Shu-yu

Hanwen Zhang, a Bristoli Egyetem PhD-hallgatója és kollégái az ősi elefántokat vizsgálták – számol be az egyetem oldala. A kutatók felfedezték, hogy az állatok különlegessége fejméretük mellett – a nagyobb példányoké közel 1,4 méter magas volt – a homlokukon futó, fejpántszerű csont.

A szakértők sokáig úgy vélték, hogy az európai faj, a Palaeoloxodon antiquus koponyájának taréja karcsúbb volt, és az erőteljesebb csontkiemelkedés az indiai fajra, a Palaeoloxodon namadicusra volt jellemző. Az új elemzés azonban felfedte, hogy a kinövés mindkét csoportnál jellemző volt.

Zhangék az állatok fogait vizsgálva határozták meg korukat. A németországi, olaszországi és indiai leleteket tanulmányozva megállapították, hogy a taréj fiatalabb korban még kicsi volt, és az évek során vált egyre nagyobbá.

Asier Larramendi független spanyol kutató, a csapat vezetője szerint a maradványok arról árulkodnak, hogy az indiai fajok mégis egy külön csoporttól származnak. Ez újabb bizonyíték arra, hogy az eurázsiai őselefántok két faja is létezett Eurázsiában.

A szakértők úgy gondolják, hogy a csonttaréj a fej izmainak tapadását segítette. Az Ázsia egyéb részein és Kelet-Afrikában feltárt koponyákon nem volt ilyen hangsúlyos a kinövés, még idősebb korban sem.

Hozzászólások

Megritkult az ózon az északi sarkvidék felett

Megritkult az ózon az északi sarkvidék felett

2020 tavaszára minden korábbinál jobban elvékonyodott az északi sarkvidék felett az ózonréteg, a mértéke csak a jól ismert antarktiszi ózonlyukhoz hasonlítható.

Magyarország az 1960-as évek GoogleEarth térképén

Magyarország az 1960-as évek GoogleEarth térképén

A kép gyakorlatilag sok száz kémműhold felvétel térképi feldolgozásából és egységes képpé alakításából született meg egy tucat ember több havi munkájával.

Sarki fény okozhatta a titokzatos középkori égi jelenséget

Sarki fény okozhatta a titokzatos középkori égi jelenséget

Különös vöröses fényt figyeltek meg Japánban 1400 évvel ezelőtt.

Ismét sikertelen volt a SpaceX tesztje

Ismét sikertelen volt a SpaceX tesztje

A korábbiakhoz hasonlóan megint kudarcba fulladt a Starship prototípusának egyik kulcsfontosságú tesztje, Elon Musk szerint ugyanakkor nincs ok az aggodalomra.

Minden idők egyik legnagyobb orvosa

Minden idők egyik legnagyobb orvosa

Életében Semmelweis tanait nevetségesnek tartották, a tudományos közösség elutasította személyét.

National Geographic 2020. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket