Bulcsú, Kerény, Kerubin2020. június 04., csütörtök
Tudomány

Lehet, hogy mégsem egy állatpiacon jelent meg a koronavírus

2020.03.16.NG
National Geographic Magyarország

Hongkongi újságírók a legkorábbi ismert esetet próbálták megtalálni.

Kép: Pixabay

A hongkongi South Morning China Post kormányzati dokumentumokat vizsgálva azonosította a legkorábbi ismert koronavírusos esetet. Úgy tűnik, a legkorábbi megbetegedést 2019. november 17-én észlelték, a páciens 55 éves volt. A kínai orvosok már december elején gyanakodni kezdtek, hogy újabb koronavírus alakult ki, de az ezzel kapcsolatos első hírek csak december végén és január elején kezdtek el megjelenni.

A kínai szakértők 2019-ben utólag 266 embernél mutatták ki az új kórokozót, az első megbetegedéseknél azonban még nem lehetett tudni, vajon a koronavírus áll-e a háttérben. Az orvosok csak december végén ismerték fel, hogy egy egészen új vírus-járvány alakult ki.

A hatóságok számára rendkívül fontos, hogy felmérjék az első eseteket. Korábban a kutatók többsége úgy gondolta, hogy a kórokozó egy vuhani állatpiacon került át emberre – a vírus feltételezhetően denevérekben alakult ki, majd innen terjedt át egy úgynevezett köztes gazdára, mielőtt az embereket is megfertőzte volna. Ennek az elméletnek ellentmond, hogy az első esetek közül több egyáltalán nem hozható összefüggésbe az állatpiacokkal.

A hatósági adatok alapján november közepétől december közepéig a járvány viszonylag lassan terjedt, majd ezt követően tapasztaltak egyre több fertőzöttet. Bár egyelőre a november 17-i megbetegedés a legkorábbi ismert eset, nem feltétlenül ő volt az úgynevezett zéró páciens. A kínai szakértők jelenleg is azon dolgoznak, hogy megtalálják a legelső beteget.

Hozzászólások

Mit gondol a trianoni békeszerződésről a hazai közvélemény?

Mit gondol a trianoni békeszerződésről a hazai közvélemény?

Mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel

Ez a legapróbb műhold, amellyel kimutattak egy exobolygót

Ez a legapróbb műhold, amellyel kimutattak egy exobolygót

Eddig ez a legkisebb űreszköz, amellyel rábukkantak egy exobolygóra.

A Déli-óceán felett még mindig tiszta lehet a levegő

A Déli-óceán felett még mindig tiszta lehet a levegő

A szakértők szerint a Déli-óceánnál begyűjtött levegőminta mentes lehet az emberi tevékenységhez köthető részecskéktől.

Roncsmentés vs. érinthetetlenség

Roncsmentés vs. érinthetetlenség

Újra viták kereszttüzében a TITANIC roncsa – Mit mond a tengerjog?

Vegetáriánus ragadozók voltak a barlangi medvék

Vegetáriánus ragadozók voltak a barlangi medvék

A jégkorszakban élt félelmetes méretű medvékről izotópelemzéssel állapították meg, hogy mivel táplálkoztak.

National Geographic 2020. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket