Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Tudomány

Mennyire csöndes az óceán?

2020.03.21.NG
National Geographic Magyarország

Indonézia Bali szigetére minden márciusban egy napra csend borul. A hindu újév ünnepén, a Nyepin avagy a csend napja bezárnak a boltok, kiürülnek a tengerpartok, az utcák, és leáll a légi és a vízi közlekedés is.

Forrás: Getty Images

Óceánkutatók 2017-ben ezt a napot használták ki arra, hogy hat vízi mikrofon mélybe eresztésével megvizsgálják, milyen hangja van a nagy kékségnek akkor, amikor az emberek lelépnek a színről. Rákollók csattogása, halak morgása és berregése cáfolt rá arra a nézetre, hogy a víz alatt csend honol. Az erről szóló írás a Popular Science weboldalon jelent meg.

Tehát a tengerek, óceánok életének is van hangja, s ezt a legtöbb ismert halfaj képes is meghallani. Bálnák énekelnek, halak csattognak és berregnek, a korallzátonyok pattogó kukoricához hasonló hangot adnak ki, néha pedig viharok és földrengések moraja tölti be a mélységet. Az iparosodás azonban a nagy vizeket is elérte az elmúlt 70 évben, és mostanra az emberi zajokon kívül mást nem is hallani a mélyben.

Mérések óriási tengeri zajszintemelkedést mutattak természeti katasztrófák után, például a 2011-es japán földrengést vagy a 2017-es floridai Irma hurrikánt követően. A legnagyobb kárt azonban mégis a hajózás okozza.  Mivel a hanghullámok sokkal gyorsabban terjednek vízben, mint levegőben, ezek a zajok a tenger minden zugát elérik. „Ha egy vízalatti mikrofonnal hallgatózunk a nyílt óceán kellős közepén, akkor ez olyan, mintha egy autópálya mellett lennél” – mondja Rex Andrew a Washington Egyetem Alkalmazott Fizikalaboratóriumának óceánakusztika-kutatója. „Nem önálló hajók hangját hallani, hanem egy folyamatos, távoli zúgást” teszi hozzá. A hajókon kívül a kőolaj-és földgázlelőhelyek feltérképezésére használt eszközök, a tengerfenék-kotrók és a repülőgépek is óriási hangzavart keltenek.

Forrás: NOAA

Mindez károsítja a víz alatti élővilágot. Az emberi zajok megzavarják azokat a frekvenciákat, amelyek használatával a tengeri élőlények kommunikálnak, tájékozódnak és vadásznak. Rövid, 200 decibel fölötti, intenzív hanghatások halláskárosodást, 120 decibel fölötti, hosszan tartó háttérzaj pedig viselkedésmódosulást okozhat náluk. A legszembetűnőbb reakciót a cetféléknél figyelték meg, akik a víz alatti radar, a szonár közel 215 decibeles hangjelzésétől menekülve hirtelen lemerülnek, felbuknak, vagy rendkívüli távolságokra úsznak el. Partra vetett tetemek vizsgálatakor vérzést, fül-, agy- és vesesérülést nyomait találták, illetve dekompressziós (keszon) betegségre utaló jeleket, mely a túl gyors felszínre úszástól alakulhat ki. A tengeri emlősökön kívül számos kisebb élőlény, köztük a víz alatti tápláléklánc alapját képző zooplanktonok zajkárosulását is megfigyelték.

A káros hatások felmérésére szükség van, azonban a tengeri ipari tevékenység megjelenése előtti zajszintekről nincs elegendő adat, s így nem kaphatunk teljes képet a változásokról. Ennek ellenére van bizonyíték az emberi tevékenységből adódó tengeri zaj pusztító hatására. A kanadai Fundy-öböl zajszintje belföldi repterek lezárása következtében például 6 decibellel csökkent  Ezzel egy időben az itt élő északi simabálnák (Eubalaena glacialis) ürülékmintáiban kevesebb stresszhormon mellékterméket mutattak ki, aminek egyébként szív-és immunrendszer-károsító hatása van.

A kutatóknak ritkán nyílik alkalmuk arra, hogy csendes vizekben vizsgálódjanak, részben azért, mert a víz alatti viselkedés tanulmányozása általában a zajkibocsátással jár (például a szonárra adott reakció vizsgálata, amihez kontrollált körülmények között alkalmazzák a szonár hangjelzését). „Soha nem a csendre adott reakciójukat vizsgáljuk” – monja Christine Erbe, ausztrál geofizikus, aki a bali kísérletben is részt vett. Christine az egyike annak a 100 tudósnak, akik a Quiet Ocean Experiment (csendes óceán kísérlet) keretein belül az ipari tevékenységek tervezett csendes időszakaiban becslik meg a természetes tengeri alapzajszint mértékét.

Eredményeik segítenének megválaszolni a legfontosabb kérdéseket: valójában mennyire zavaró ez a sok zaj és milyen hosszútávú hatása lehet? 2018 decemberében az Egyesült Nemzetek Szervezete kijelentette, sürgősen szükség van további kutatási eredményekre a témában. Intézkedésekre is sor került, az Európai Unió például határozatba foglalta, hogy az emberi tevékenység nem károsíthatja a tengeri élővilágot, illetve megkezdődött a hajópropellerek újratervezése. Talán a víz alatti világ lakói csakhamar egy kis nyugalomra és csendre lelhetnek.

Írta: Nagy Anita

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket