Klára, Hilária, Diána2020. augusztus 12., szerda
Tudomány

Aprócska őslovak és hatalmas tapírok nyomában

2020.07.13.NGC
National Geographic Magyarország

Ha előszeretettel forgatjuk az őslénytani témájú ismeretterjesztő kiadványok lapjait, akkor a németországi Messel neve bizonyára ismerősen cseng majd számunkra: az olajpalában kivételesen jó állapotukban fennmaradt fosszíliák ablakot nyitnak a földtörténeti újkor, a kainozoikum hajnalának világára.

Geiseltali életkép
Forrás: Pecsics Tibor

Na de ki hallott már a kelet-németországi Geiseltalról? Bár jelentőségét tekintve legalább annyira fontos, mint az 1995 óta a Világörökség részét képező lelőhely, sokáig messziről elkerülte a paleontológusok figyelmét.

A Szász-Anhalt tartományban található egykori lignitbánya környékén folytatott feltárások hat évtizede alatt (1933–1993) több tízezer párját ritkító kövület került elő a középső eocén idejéből származó, egy körülbelül ötmillió éves periódusról tanúskodó, 42–47 millió éves kőzetrétegekben. A rendkívül gazdag leletanyagot legutóbb a Rabi Márton (a Tübingeni Egyetem, illetve a Luther Márton Tudományegyetem munkatársa) vezette csapat tanulmányozta tüzetesebben. Kutatásuk középpontjában eleinte a vidéken valaha gyakran előforduló kezdetleges lófélék vizsgálata állt – mint utóbb kiderült, a korábban több fajhoz sorolt patások valójában egyetlen állatot képviselnek, a Propalaeotherium isselanumot, épp csak kisebbekké váltak az idő előrehaladtával, tömegük 39 kilogrammról 26 kilogrammra csökkent. Ugyan a rendszerezés szempontjából hasonló következtetésekre jutottak a Lophiodon remensis kapcsán is, náluk pont a fordítottja volt a helyzet: ezek a korai tapírok az évmilliók múlásával csaknem megkétszerezték a testtömegüket: 124 kilogrammról 223 kilogrammra nőtt.

Lophiodon remensis (fent) és Propalaeotherium isselanum (lent) közel teljesen hiánytalan csontváza.
Forrás: Dr. Oliver Wings

Vajon mi lehet a méretbeli változások oka? A tudósok előbb az akkori éghajlati viszonyokról árulkodó stabilizotóp-analíziseket végeztek huszonhat példány megkövesedett fogán, de az elemzések nem mutattak drasztikusabb változást a klímában, így több idevágó elméletet ezúttal kizártak. A szakértők szerint a növényevők eltérő életmódja állhat a rejtélyes jelenség hátterében. A kis termetű Propalaeotheriumoknak sokkal kevesebbet kellett enniük, mint a hozzájuk képest óriási Lophiodonoknak, ennélfogva több energiát fordíthattak az utódok nemzésére, ám a tapírok puszta méretükkel elrettenthették a legtöbb éhes ragadozót a támadástól, következésképp hosszabb ideig éltek, emellett jóval nagyobb területet járhattak be táplálékkeresés közben. Az ősemlősöknek buja, mocsaras szubtrópusi erdőség szolgált otthonául, életterüket többek között különböző kétéltűekkel, gyíkokkal, teknősökkel, számos madárral, valamint szárazföldi krokodilokkal osztották meg.

Az őslénykutatók közös munkájának eredményeit a Scientific Reports tette közzé.

Írta: Fejes Valentin

Hozzászólások

Befejezte fő küldetését a TESS űrtávcső

Befejezte fő küldetését a TESS űrtávcső

66 igazolt exobolygót és 2100 jelöltet azonosított elsődleges missziója során, munkája azonban még nem ért véget.

Főpróbát tart az OSIRIS-REx a mintavételezés előtt

Főpróbát tart az OSIRIS-REx a mintavételezés előtt

Ez lesz az utolsó próba az őszi mintagyűjtés előtt.

Hol készült a római kor híres alexandriai üvege?

Hol készült a római kor híres alexandriai üvege?

A római korban nagy becsben tartott üvegek közt is kiemelkedően értékes volt az áttetsző alexandriai üveg.

Az öbölháború-szindróma nyomában

Az öbölháború-szindróma nyomában

Az 1990-1991-es háború után sok veteránnál krónikus és több tünettel járó rendellenesség alakult ki.

Szőrszálhasogatás: hogyan képes elvenni a puha szőr az acélpenge élét?

Szőrszálhasogatás: hogyan képes elvenni a puha szőr az acélpenge élét?

Érdekes eredményt hozott a borotvapengék életlenné válásának vizsgálata, és megoldást talált arra, hogy miként tehetőek a pengék hosszabb életűvé.

National Geographic 2020. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket