Jeromos, Honória, Hunor2020. szeptember 30., szerda
Tudomány

Befejezte fő küldetését a TESS űrtávcső

2020.08.12.NG
National Geographic Magyarország

66 igazolt exobolygót és 2100 jelöltet azonosított elsődleges missziója során, munkája azonban még nem ért véget.

Kép: NASA

2020. július 4-én befejezte fő küldetését a NASA bolygóvadász űrteleszkópja, a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) – számol be a Space.com. Ez azonban nem jelenti azt, hogy véget ért az űreszköz munkája, hiszen folytatni fogja az idegen égitestek keresését, meghosszabbított missziója 2022 szeptemberéig tarthat.

A TESS fő küldetése során 66 bizonyítottan létező exobolygóra bukkant, emellett további mintegy 2100 jelöltet fedezett fel. Patricia Boyd, a projekt szakértője szerint az űrtávcső jó minőségű megfigyeléseivel értékes adatokat gyűjt különböző tudományos területek számára. A kutató hozzátette, mire a TESS belépett meghosszabbított missziójába, már elképesztő sikereket ért el.

Az űreszközt 2018 áprilisában bocsátották fel, és három hónappal később kezdett el dolgozni. A TESS a tranzit módszer segítségével keresi a Naprendszeren kívüli bolygókat, az ilyen kutatás során a csillagok elhalványulása alapján következtetnek a környezetükben keringő égitestek jelenlétére. Ugyanezt a technikát alkalmazta a TESS elődje, a Kepler űrtávcső is, melynek termékeny küldetése 2018 októberében fejeződött be. A Kepler azonosította az ismert 4200 exobolygó nagyjából kétharmadát, a szám azonban tovább nő, hiszen adatainak elemzése még nem ért véget.

A TESS négy kamerával kémleli az űrt, elsődleges missziója első évében a déli, majd az északi égboltot tanulmányozta. Ezen időszak alatt az égbolt mintegy 75 százalékát fésülte át. A meghosszabbított küldetés is hasonló sémát követ majd, a szakértők pedig bíznak benne, hogy a finomításoknak köszönhetően az elkövetkező vizsgálatok még több érdekes eredményt hoznak.

Hozzászólások

Kettős objektumot találtak a Naprendszer szélén

Kettős objektumot találtak a Naprendszer szélén

A két égitest igen közel, mintegy 350 kilométerre kering egymástól.

A klímával a virágok színe is változik

A klímával a virágok színe is változik

Az élővilág igyekszik a lehető legtöbbféle módon alkalmazkodni a változó klímához.

Kutyák segíthetenek kiszűrni a koronavírusos utasokat Helsinki repterén

Kutyák segíthetenek kiszűrni a koronavírusos utasokat Helsinki repterén

A finn fővárosban pár napja kezdte meg igencsak fontos munkáját egy négylábúakból álló csapat.

Tudatosságra utaló nyomokat találtak a varjak agyában

Tudatosságra utaló nyomokat találtak a varjak agyában

Úgy tűnik, a szubjektív érzékelés nemcsak a főemlősökre, hanem bizonyos madarakra is jellemző.

Ezek a fák adnak nagyobb védelmet a káros UV-sugárzás ellen

Ezek a fák adnak nagyobb védelmet a káros UV-sugárzás ellen

A korai juhar vagy más néven platánlevelű juhar (Acer platanoides) nyújtja a legnagyobb védelmet az emberek számára a Napból érkező ultraibolya sugárzás káros hatásaival szemben - olvasható az MTI weboldalán.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket