Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Tudomány

70 százalékkal csökkenthető a madárbaleset a szélerőműveknél

National Geographic Magyarország

A megújuló energia létfontosságú a jövőnk szempontjából. azonban kinyerésének vannak árnyoldalai, ez a szélerőműveknél a madarak ütközése.

Forrás: Pixabay

A szélerőművek népszerűek, egyes vidékek éghajlata miatt különösen jól alkalmazható, megbízható energiaforrások, csak 2019-ben 60 GW teljesítményű új szélerőmű épült világszerte. Az egyre magasabb tornyokba kerülő egyre nagyobb rotorok ugyan energiahatékonyság szempontjából előrelépést jelentenek, azonban a nagyobb magasság miatt a madarakat is egyre jobban zavarják, bár a lassabban forgó rotorok kevésbé balesetveszélyesek.
Egy becslés szerint évente kb. 300 ezer madár pusztul el az USA-ban a szélerőművekkel ütközve (összehasonlításul ugyanitt évi több mint 1 milliárdra teszik az ablakokkal, üvegfelületekkel ütköző és ebbe belepusztuló madarak számát, és milliós nagyságrendű az elektromos távvezetékek miatt elpusztulóké is, százmilliós a járművekkel ütközőké). A szélerőműveket ideiglenesen le lehet kapcsolni, ha pl. a vitorlázva repülő madarak (ezek nem tudnak elég gyorsan manőverezni ahhoz, hogy kikerüljék a rotorlapátot) vándorlása zajlik, ám ez kiesést jelent az energiatermelésben, s távolról sem minden madárbalesetet tudnak megelőzni vele.

Mit lehet tenni azért, hogy ez a felesleges pusztítás csökkenjen? Egy norvég kutatócsoport olyan módszert tesztelt, amely ugyan nem volt ismeretlen, azonban eddig nem vizsgálták a valós körülmények közti hatását.

A legtöbb madár szeme a fej két oldalán van, így előrefelé kevésbé jól látnak, ez az ára a hatalmas látómezőnek.
Forrás: Pixabay

 

A madarak legtöbbjének látómezője eltér a mienktől (a madár szeme a feje két oldalán van, kivéve pl. a baglyokét), és csak kis terület van, ahol binokuláris a látásuk, vagyis, ahol átfed a két szem látómezeje. Az élelemszerzésben és számos más élettevékenységben ez igen előnyös számukra, hogy oldalra kiválóan látnak, azonban sokkal nehezebben veszik így észre az útjukban pont előttük álló akadályokat.

Korábbi laborkísérletek szerint a rotorlapátok észlelhetőségének növelése segített a madaraknak hamarabb észrevenni azokat és így könnyebben ki tudták kerülni. Többféle mintát kipróbáltak, ám az elméleti kutatások szerint különösen jónak tűnt az, ha egyetlen lapátot feketére festenek, mivel így kevésbé mosódik egybe a 3 forgó lapát mozgása, és a madár meglátja a mozgó rotorlapátot. A norvég kutatók most ezt a módszert tesztelték valós körülmények közt, a madarakban gazdag Smøla-szigetvilág kb. 18 négyzetkilométeren felépített, 68 egyedi toronyból álló szélerőműparkjában. A kutatók 2013-ban négy szélkerék egy-egy rotorlapátját festették be feketére, majd mérték a tornyok alatt az elpusztult madarak számát, kontrollként a legközelebbi, nem festett rotorlapátú szélerőmű szolgált. Az egész szélerőműparkban 2006-tól kezdve 10 éven át monitorozták a madárbaleseteket speciálisan képzett keresőkutyák segítségével mérve fel az elpusztult madarak számát azok tetemei, vagy széthullott tollai alapján, így minden egyes szélkerék esetére sok éves adatsor állt rendelkezésre az ott elpusztult madarakról. (Nem élnek a szigetvilágban olyan dögevő emlősök, amelyek a tetemeket elhordanák vagy elfogyasztanák, így az adatok valósak.)

Elég a rotor egyik lapátját befesteni ahhoz, hogy a madarak észre tudják venni.
Forrás: Ecology and Evolution

 

A felmérések alapján készült számítások szerint a négy festett lapátú rotor éves szinten 71 százalékos csökkenést produkált a madárpusztulásban, különösen a tavaszi és őszi időszakban volt kiemelten hatékony a kezelés, nyáron azonban – az azonos szélkerék korábbi statisztikájához képest – nőtt az ütközések száma. Éves szinten azonban nem tapasztaltak olyasmit, hogy a festett lapátú szélkerekek több áldozatot szedett volna, mint a festetlenek.
Egy párhuzamosan zajló másik kísérletben kimondottan a hófajdok ütközéseit igyekeztek csökkenteni, e madarak nem a rotorlapátoknak, hanem a tornyoknak szoktak nekirepülni. Ez esetben is festést alkalmaztak a kutatók, és azoknál a tornyoknál (10 db), amelyek alsó részét feketére festették, 48 százalékkal csökkent a fajdok pusztulása.

Mivel a kísérlet csak kevés egyedi szélkerék, ill. torony vizsgálatával készült, az Ecology and Evolution folyóiratban két tanulmányban közölt eredményeket ellenőrizni kell egy hosszabb ideig tartó, és sokkal több objektum átalakításával készülő felmérésben. Mivel a lapátok utólagos festése igen költséges (a nehéz hozzáférhetősége és munkaigényessége miatt), ezért célszerű volna már a felszerelés előtt, a szélerőműparkok építésekor eleve festett lapátú rotorokat kihelyezni.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

Ez volt a legnagyobb folyamidelfin

A ma élő dél-ázsiai folyami delfinek rokona volt az az állat, amely Amazónia perui részén élt 16 millió évvel ezelőtt, és akár 3,5 méteresre is nőhetett.

Környezetbarát felújítás

Környezetbarát felújítás

Az építészetben nemcsak az új épületeknél, hanem már a régiek felújításánál is eljárhatunk klímabarát,környezetbarát módon.

Élő tank a triászból

Élő tank a triászból

A krokodilok egy eddig ismeretlen, 215 millió éve élt ősi rokonát azonosították texasi kutatók.

Soha többé hólapát?

Soha többé hólapát?

Egy új fejlesztésnek köszönhetően az önmelegítő betonon nem fog megtapadni a hó vagy a jég, így talán majd elfelejthetjük a hólapátot vagy az útszórást - legalábbis bizonyos körülmények között.

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A klímaváltozás tovább növeli az élelmiszerárakat

A sokak számára már most is igen magas élelmiszerárak a klímaváltozás hatására még magasabbra szöknek majd.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket