Móric, Tamás2020. szeptember 22., kedd
Tudomány

Matematikai módszerrel mérték fel az ősi civilizáció összeomlásának okát

2020.09.06.NG
National Geographic Magyarország

A szakértők azt elemezték, hogy mi idézhette elő az Indus-völgyi civilizáció bukását.

Mohendzsodáro, Kr.e. 2500-ban az Indus-völgyi civilizáció egyik legnagyobb települése volt.
Forrás: Getty Images

A Rochester Műszaki Intézet munkatársai olyan matematikai módszert fejlesztettek ki, mellyel igazolni tudták, hogy a klímaváltozás hozzájárulhatott az ősi civilizáció felemelkedéséhez és hanyatlásához – számol be a Phys.org. Nishant Malik és kollégái szerint a monszunmintázatok alakulása nagyban befolyásolta az Indus-völgyi, azaz a Harappa-civilizációt, amely a mezopotámiai és egyiptomi bronzkori civilizációkkal egy időben létezett.

Malikék olyan technikát dolgoztak ki, amellyel paleoklimatikus idősorokat tanulmányozhatnak. Ezek indirekt megfigyeléseken alapulnak, a dél-ázsiai állócseppkövekben egy bizonyos izotóp felmérésével például 5700 évig visszamenőleg lehet rekonstruálni a térség monszunmintázatait.

Malik szerint az ilyen idősorozatok elemzésével a probléma az, hogy sok bennük a bizonytalanság. Az új módszerrel ugyanakkor a legnehezebben vizsgálható adathalmazokban is képesek voltak kimutatni az átmeneteket.

Az évek alatt számos elmélet született arra vonatkozóan, hogy mi is okozta az Indus-völgyi civilizáció vesztét, egyes szakértők szerint nomádok inváziója vagy egy hatalmas földrengéssorozat hozhatta el a bukást. A legvalószínűbb magyarázatnak az éghajlati átalakulás tűnik, ezt azonban nem tudták eddig a mostanihoz hasonló megközelítéssel alátámasztani. A friss eredmények alapján a civilizáció felemelkedése, illetve összeomlása előtt is megváltoztak a monszunok, úgy tűnik, a klimatikus átalakulás kulcsszerepet töltött be a Harappa-civilizáció történetében.

Hozzászólások

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Így működik a növények hőmérséklet-érzékelése

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóinak részvételével fedezték fel magyar tudósok, hogy a növényekben a tél közeledte beindít egy speciális hőmérséklet-érzékelési mechanizmust.

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Megszülettek az első lombikborjak Magyarországon

Országosan egyedülálló tudományos sikert értek el a Szent István Egyetem Kaposvári Campus Embrió-átültető Központjának munkatársai.

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

Magyar kutatók vizsgálták az eddig ismert legellenállóbb vírust

A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni.

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Ezért idéztek elő földrengéseket a Yellowstone Nemzeti Parkban

Múlt héten komoly rengéssorozat rázta meg a régiót, a jelenséget kutatók idézték elő.

Szélmeghajtású teherhajó készül

Szélmeghajtású teherhajó készül

Az emberiség számára a szélerő az emberi izmokon túl nagyon sokáig az egyetlen hajtóerő volt a hajózásban, modern változatban ismét előtérbe kerülhet.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket